— Lorenzo szemszöge

Hallottam a nevetését.

Lágy volt.

Meleg.

Valódi.

Földbe gyökerezett a lábam a folyosón. Hetek óta nem hallottam ezt a hangot. Nem udvarias mosoly volt vagy hideg kuncogás. Ő volt az.

Nekidőltem az ajtófélfának, rejtve maradva, csak figyeltem. A telefont a füléhez szorította, egy apró mosoly még ott bujkált az ajkán. Úgy kucorgott a kanapén, ahogy régen – a lábát maga alá húzva,