– Aria! Kész a vacsora! – kiáltott fel Nico a földszintről.

A szobám ablakfülkéjében kuporogtam. Nem mentem le. Danténak is fel kellett jönnie elköszönni. Adott néhány könyvet Braille-írással, és azt mondta, ha nem akarok beszélni vele, nem muszáj. De ő már órákkal ezelőtt elment. Most már csak Nico és én voltunk.

Kopogtak az ajtómon, de figyelmen kívül hagytam. Végighúztam az ujjaimat a szavako