– Én léptem, köszönöm a vacsorát! – Dante felkapta a bőröndjét és a most már tiszta szennyesét.

– Persze, Papa! – Intettem neki egyet búcsúzóul.

– Szólj, ha szükséged van valamire. – tette hozzá Nico.

A kanapén ültünk, miután Dante felolvasott nekem egy kicsit, miközben vártuk, hogy megszáradjanak a ruhái. Felálltam, hogy megbizonyosodjam arról, be van-e zárva az ajtó. Ezután elindultam felfelé a