Elara

– Nem félek Ignatia múltjától – mondtam halkan, a karjába simulva. – Elfogadom... hogy az az enyém is.

Bastian megmerevedett, a szavak pedig ott lebegtek köztünk a levegőben.

Felnéztem rá. Az arckifejezése megenyhült, és egy pillanatra elpárolgott a szívemben lakozó feszültség és a tudatom mélyén bujkáló félelem. Igaz volt, és az arcán, a szemében láttam, hogy ő is tudja. Ami azt jelentette,