Már majdnem tizenegy óra van, amikor neszt hallok a hálószobám ablaka előtt. Gyorsan odaosonok és felhúzom, épp amikor Zane odaér. Amint hátralépek, ő bemászik, és a mellkasához szorít. Nem csókol meg, csak néz, a szeme végigpásztázza az arcomat, miközben egyik kezével átkulcsolja a nyakamat.

– K-kellett valami? – dadogom, mert annyira beindulok attól, ahogy rám néz.

– Te, Clara, mindig csak te –