Az éjszaka sűrű volt, mint a tinta, a csend pedig végtelen.

Clara kilépett a zuhany alól, teljesen éberen.

A padlótól plafonig érő ablaknál állt, a Vista Grande melletti tavat nézte, miközben gondolatai Sebastian hazugságán jártak.

Azt gondolta: „Ártatlan, mi?

Miféle tuskó mond ilyesmit?

Sebastian, régen más voltál.”

A régi emlékek ismét rázuhantak.

*****

„Miért ülsz itt ilyen egyedül?” – kérdezte