Valerie szemszöge

Ahogy az erdőn átvezető ösvényen haladtam, átfontam magam a karommal. A lépteim lassúak és bizonytalanok voltak, nem a hidegtől, hanem a remegéstől. Lydia élettelen testének képe újra és újra felvillant előttem, és bármennyire is próbáltam, nem tudtam elhessegetni.

Ezen a ponton már tudtam, hogy nem feltétlenül bűntudatot érzek a történtek miatt. Megtettem, amit meg kellett tenni