**Aura szemszöge**

Még mindig a koipontyos tó partján ültem, amikor észrevettem, hogy sötétedni kezd. A nap lassan lebukott a horizont alá, gyönyörű rózsaszín, narancssárga és némi lila árnyalatra festve az eget.

– Azt hiszem, ideje hazamenni, mielőtt Lydia nagynéni megint pokollá teszi az életünket – mormogtam, és felálltam. Magam mellé tettem az üres dobozt, majd felvettem, nem akarva ott hagyni