*Elora*

A kapu úgy lüktetett mögöttem, mint egy második szívverés.

Nem az enyém. Nem Kezaré. Nem a hegyé.

Valami ősibb. Lassabb. Türelmesebb.

Nem nyúlt utánam. Nem kellett neki. Várt. Minden lélegzetvételem nehezebbnek tűnt az előzőnél, mintha a köztem és az éternek az a vibráló hasadéka között a levegő sűrűsödne. Csalogatott. Szólított.

Nem tett fel kérdéseket. Bizonyosságot kínált.

Lépj át. Válj