*Elora*

Az erdő jóval hamarabb ritkult meg, mint a csend.

Még a levegőt is különösnek éreztem – üresnek, várakozónak. Minden lépés a Portál-Őrszem tábora felé mélyebb nyomot hagyott a talajban, mintha maga a föld akarna emlékezni arra, hogy ott jártam. Az ujjaim rándultak, a lángot szorosan a bőröm alatt tartottam, feltekeredve, mint egy figyelmeztetés, amit még nem mondtam ki hangosan. Nem nekik.