*Elora*

Slo meg sem moccant.

Legalábbis először.

Megfagyva állt sátrunk bejáratában, ajka elnyílt, szeme pedig olyasvalamin akadt meg, amit egyikünk sem láthatott. Hangja – amely már amúgy is rekedt volt – suttogássá halkult, olyanfajtává, amely még jóval azután is az ember bordái közé fészkelte magát, hogy elhalt.

„Vér” – mondta. „Annyi vér.”

Azután összecsuklott.

Még mielőtt a földet érte volna,