Elora

A suttogás még mindig ott visszhangzott az elmémben.

*Szuverén... nyisd ki az ajtót.*

A szavak nem hangzottak el hangosan, mégis úgy töltötték meg a barlangot, mint a láthatatlan füst, amely mindenre rátapad. Ott lüktettek a szemem mögött, ráfonódtak a szívverésemre, formát adtak a tüdőmben lévő levegőnek. Csendben ültem, a lábamat a mellkasomhoz húzva, a rúna még mindig ott izzott a bőröm a