*Elora*

A tőr végig mellettem maradt.

Még most is, vászonba csavarva és köpenyem redői közé rejtve, éreztem a lüktetését. Nem kellett a bőömhöz érnie ahhoz, hogy égessen. Nem kellett suttognia ahhoz, hogy beszéljen. Úgy élt, ahogy a régi mágia mindig is – nem csupán erőként, hanem emlékként. Döntésként. Sorsként.

És arra várt, hogy döntsek.

A meditációs kamra szélén álltam, és a padlót bámultam, a