Harper

A Keleti Szárny túlságosan csendes volt, amikor odaértünk. De nem az a megszokott csend, amit egy olyan helytől várna az ember, ahová senki sem jár – ez annál nehezebb volt, sűrű és fojtogató, mintha még a falak is azt várnák, mit fogunk tenni.

Az ajtó a folyosó végén magasodott, hatalmas volt és fekete, felületét halványan fénylő rúnák borították, amik úgy kúsztak rajta végig, mint a vissz