Declan

Egy ideig ott feküdtem, Harper hozzám bújt, az egyik karommal lazán átöleltem a derekát, a másik a feje alatt pihent. A szoba csendes volt abban a lágy, kora reggeli értelemben; az a fajta csend, ami nem tűnik üresnek, hanem telinek – telinek nyugalommal, lélegzettel, valakinek a lassú ritmusával, aki melletted alszik. Néztem, ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, egyenletesen és nyugodtan