Declan

Pár perc múlva megfordultam.

– Hová vitte? – kérdeztem tőle.

A hangom most már érzelemmentes volt. Halálosan nyugodt. Az a fajta nyugalom, ami közvetlenül valami visszafordíthatatlan előtt érkezik.

Felnézett rám, a szemei tágra nyíltak a terrortól. – Én... nem tudom – suttogta. – Esküszöm. Nem tudom.

Közelebb léptem.

Minden ösztönöm azt súgta, hogy hazudik. Vagy ami még rosszabb – hogy nem