„Malakai?”

A neve még azelőtt kikúszik a torkomon, hogy egyáltalán észrevenném, hogy kimondom. A hangom elcsuklik. Alig egy hang. A testem nem akar rendesen mozogni – odaragadtam, a térdem lehorzsolva, a karomon és a lábamon vér kenődött szét, és egyik sem az enyém. Érzem, ahogy az arcom – a valódi arcom – bizsereg, és visszaváltozik. Mirella eltűnt. A bájital hatása elszállt. És én itt maradtam.