Csend van.

Nem az a fajta csend, amitől biztonságban érzed magad – ez fojtogató, végtelen. Egy olyan fekete űr, ami mindent elnyel. Nincsenek falak, nincs föld, nincs mennyezet. Csak én vagyok, a semmiben állva, a levegő hideg a bőrömön, a tüdőm levegőért kapkod, de nem talál benne vigaszt.

Várok. Figyelek. A szívem kalapál, mert tudom, hogy ez hogy megy. Legutóbb, amikor itt jártam, hallottam. A