– Elara – kezdte. Ránéztem volna, de a szemem lecsukódott, elvesztettem az eszméletemet; azt sem értettem, hogyan vehetek még egyáltalán levegőt.

– Nem akarom, hogy elmenj, Elara! – kék szemei könnyben úsztak, megragadta a karomat, és szoros ölelésbe vont.

– Maradj – mormogta a hajamba.

– Maradj velem, Elara! – könyörgött, de én már haldokoltam.

Egyre nehezebb és nehezebb volt ébren maradni, egyre