Hétfőn az iskolában vártam Riát, de nem jött el, és a száma sem volt már kapcsolható a telefonomon. A szekrényemnél álltam, amikor láttam kijönni a mosdóból, de amint észrevett, az ellenkező irányba indult.

A nap csak vánszorgott, Rev pedig folyton furcsán nézett rám. Csendes voltam, és mindazon gondolkodtam, amire visszaemlékeztem, és mindazon, ami köztem és Ria között történt. Láttam, ahogy besétál a menzára, de rám sem nézett, bár nem is önmagára hasonlított.

Mindannyian egyszerre néztünk fel, amikor Jace felpattant a helyéről, Corbin pedig hátralökte. Ria félelemmel teli szemekkel nézett rá; Jace arca vöröslött a dühtől, ahogy a lányra, majd Revre meredt.

– A francba – suttogtam.

– Lefeküdtél vele! – ordította Jace Riának, én pedig láttam, ahogy a lány összerezzen, és felálltam.

– Igaz ez? – kérdezte Corbin hangosan.

– Nem – felelte Ria határozottan, a szemébe nézve.

– Akkor ezt hogyan magyarázod? – kérdezte a fiú. A telefonját a lány arca elé dugta, akinek tágra nyílt a szeme a képet látva.

– Csak mert a házában voltam, még nem jelenti azt, hogy történt valami – mondta, miközben rájuk nézett.

– Miért voltál a házában? – kérdezte Corbin, miközben leült és figyelte őt.

– Belekevertek valamit az italomba Josh bulijában, és Christával mentem haza, Rev pedig másnap reggel hozott haza – felelte. Már nem ordítoztak, de még mindig minden szavukat hallottam.

– Maradj a kurva anyádért is távol Revtől, az a srác egy elmebeteg – sziszegte Jace, és elengedte a lány karját. Csak most vettem észre, hogy milyen erősen szorította; Ria dörzsölni kezdte a helyet, ahol a fiú markolta.

Felállt az asztaltól és kisétált a menzáról, de egy pillanatra elkapta a tekintetemet. Tudtam, hogy ha most utánamegyek, kitör a pokol. A szememmel jeleztem Jaxonnak, ő pedig megbökte Paxtont, mire mindannyian felálltunk és kijöttünk a menzáról.

Éreztem Jace tekintetét a hátunkon, ahogy kimentünk. A lányvécé felé vettem az irányt. Kint álltunk a folyosón a falnak támaszkodva, amikor az ajtó kivágódott, és Ria jött ki rajta. Amint meglátott, megrázta a fejét.

– Ne szólj hozzám – mondta, és elindult mellettem.

– Beszélnünk kell – szólítottam meg.

– Nem lehet. Jace már így is a legrosszabbat sejti – válaszolta, és továbbment.

– Rosszabbat az igazságnál? – mondtam hangosan, mire egy pillanatra megtorpant, de aztán folytatta az útját.

– Oké, komolyan Kaelen, mi a franc van köztetek? – kérdezte Jaxon.

– Ne itt – intettem nekik, ahogy kisétáltunk az udvarra.

– Köpd ki – sürgetett Jaxon, amint leültünk egy kinti asztalhoz.

– Péntek este majdnem lefeküdtem Riával, amikor Tahlia ránk rontott a szobámban és teljesen kikelve magából azzal fenyegetőzött, hogy beköpi Riát Jace-nek – mondtam.

– De nem történt meg? – kérdezte Paxton.

– Nem, péntek este nem – feleltem.

– Te jó ég, ember, akkor mikor feküdtél le vele? – kérdezte Jaxon.

– Az első alkalommal vagy a másodikkal? – kérdeztem vissza, Rev pedig rám nézett.

– Már többször is lefeküdtél vele?! – kiáltott fel Jaxon.

– Halkabban, te gyökér – szóltam rá. – Az első alkalom egy éve volt, a második meg szombat reggel.

– Szóval ezért sírt – jegyezte meg Paxton szinte csak magának, Rev pedig megrázta a fejét.

– Akkor meg mi a baj? – kérdezte Jaxon.

– Az, hogy nekem tetszik, ő meg gyűlöl engem – feleltem.

– Hát, nyilván van köztetek valami, ha folyton ágyba bújtok egymással – jegyezte meg Jaxon.

– Kétszer volt, és az elsőre nem is emlékeztem. Mondtam neki valamit utána, és most tiszta szívéből gyűlöl, amit nem is csodálok – mondtam.

– Akkor hozd helyre – tanácsolta Paxton.

– Vagy csak hagyd élni az életét. Alsó Negyedi, mi meg Felső Negyediek vagyunk, és az isten szerelmére, ő Jace csaja – mondta Jaxon.

– Nem tehetek többet. Mondtam neki, hogy beszélnünk kell, most már nála pattog a labda – mondtam, miközben megszólalt a csengő, és visszamentünk az épületbe.

Ria a hét további részében nem jött iskolába, Jace pedig folyton ellenségesen méregetett minket. Valami azt súgta, hogy Ria nincs jól, de nem tudtam, hol lakik – bár nem lett volna nehéz kideríteni –, és a száma sem volt meg.

Egy délután iskola után sarokba szorítottam a barátnőjét, Sharont, miközben Corbin és Jace figyeltek minket. Nem volt más választásom. Paxton takarta a kilátást az egyik oldalról, Jaxon a másikról, miközben megálltam Sharon előtt, Rev pedig a hátával nekem támaszkodva fedezte a hátunkat.

– Kell Ria száma – mondtam neki.

– Miért? – kérdezte.

– Csak beszélnem kell vele. Miért nincs iskolában? – faggattam.

– Megölne, ha elmondanám, de megadom a számát – mondta, és átnyújtottam neki a telefonomat. Beütötte Ria számát, és visszaadta.

– Köszi – mondtam.

– Mehetek már? – kérdezte.

– Nem. Miért nincs suliban? – kérdeztem újra.

– Kérlek, tényleg nem mondhatom el – mondta könyörgő hangon.

– Legalább jól van? – tudakoltam.

– Meglesz – válaszolta, aztán elviharzott mellettem a kocsijához.

A kocsimhoz sétáltunk, odadobtam a kulcsot Jaxonnak, aki vigyorogva beült a kormány mögé. Kihajtottunk a parkolóból, én pedig tárcsáztam Riát.

– Halló – szólt bele.

– Ria, ne tedd le a telefont – mondtam gyorsan.

– Kaelen? – kérdezte.

– Nagyon beszélnünk kell – mondtam.

– Nem kell. Felejtsd el, ami történt, felejtsd el, amit mondtam, és csak éld tovább az életed – mondta.

– Bárcsak ilyen egyszerű lenne – sóhajtottam.

– Kérlek, ne bonyolítsd ezt túl – mondta fáradtan.

– Ria, mikor van a születésnapod? – kérdeztem.

– Mi? Miért kérdezed? – értetlenkedett.

– Csak válaszolj.

– Pár nap múlva – felelte.

– A francba – mormogtam.

– Miért kérdezed ezt tőlem? – faggatott tovább.

– Mert Jace nem a kötött feled – mondtam neki.

– Annak kell lennie. Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? – kérdezte.

– Csak bízz bennem. De jól vagy egyébként? – tudakoltam.

– Megleszek – mondta, és tudtam, hogy hazudik, de letette a telefont. Amikor újra hívni próbáltam, már a hangposta jelentkezett. Ez őrjítően frusztráló volt.

Csendben autóztunk, a fejemet az ablaknak döntöttem. Jaxon lelassított, ahogy közeledtünk a házhoz. Rám pillantott; nem igazán akaródzott belemenni ebbe a beszélgetésbe, pedig tudtam, hogy ezer kérdése van.

– Ő a kötött feled? – kérdezte végül Jaxon.

– Igen – feleltem.

– Ezt mégis mi a fenéből tudod? – kérdezte.

– Mert éreztem, miután lefeküdtünk – válaszoltam.

– A mindenit, Kaelen – hüledezett.

– Tudom. Ő csak a születésnapján fog rájönni – mondtam neki.

– Ti az iskolában szexeltetek? – kérdezte, én pedig újra lehunytam a szemem.

– Nem. Szombat reggel – feleltem.

Jaxon leparkolt, és bementünk a házba. Christa lélekszakadva rohant le a lépcsőn, és tágra nyílt szemekkel nézett rám.

– Mi van? – kérdeztem.

– Az a pletyka járja, hogy Ria itt töltötte az éjszakát Revvel – mondta, mire Rev feje hirtelen felpattant.

– Mi? – kérdezte Hadley, Revre nézve, aki megrázta a fejét.

– Ez már régi hír, Christa – mondtam, mert ezt a részt már kitaláltam.

– Jó, de fogadok, hogy a következő részt nem tudod – mondta, és összefonta a karját a melle előtt.

– Melyik részt? – kérdezte Paxton, már ő is feszülten figyelt.

– Azt, hogy Jace ígéretgyűrűt akar neki adni a születésnapján – mondta Christa, Jaxon pedig rám nézett.

– Ez nem jelent semmit – mondtam neki.

– Dehogynem, ha egyszer azt tervezi, hogy megjelöli, mint a kötött felét – mondta, én pedig pár másodpercre megdermedtem.

– Nem jelölheti meg – mondtam.

– Miért ne? Közel egy éve járnak, valószínűleg amúgy is kötött felek – vélte Christa.

– Nem azok – vágta rá Jaxon, és rám nézett.

– Mit titkoltok ti? – kérdezte Christa, Rev pedig hirtelen elvigyorodott.

– Semmit – feleltem, miközben Christa a lábával kopogott a márványpadlón.

– Akkor valószínűleg azt sem akarjátok tudni, hogy rögtön suli után tervezi megtenni – mondta, egyenesen a szemembe nézve.

– A francba – mondtam.