19. FEJEZET

ZANE SZEMSZÖGE

„Menjünk, fürödjünk meg” – mormogtam, a hangom még mindig rekedt volt mindattól, amit az imént műveltünk, és mielőtt bármit is mondhatott volna, a karjaimba kaptam. Menyasszonyi fogással tartottam, miközben halk nevetése tört fel a mellkasomnak feszülve, kezeivel pedig gyengéden rám ütött, ahogy fészkelődött.

„Zane” – kuncogott –, „tegyél le... tudok járni.”

„Dehogy” –