Oroszul káromkodva ugrott oda, és a gézt a karomra szorította, satuként markolva, ahogy ömlött a vér.

– Suka, u tebya yest' zhelaniye umeret'? – morogta rám dühösen Kszenyija.

Felnéztem Makszimra, fordítást várva, de ő hátratántorodott pár lépést, bizonytalannak tűnt a lábán.

– Jól vagyok. Nem ez a legrosszabb, ami ért. Ha úgy vesszük, ez egy teljesen átlagos péntek délután. – A hangnememet könnye