– HÉ, JULIAN!

Elara köszöntötte a bátyját, aki épp hazaérkezett. A falon lévő órára nézett: már hajnali öt volt.

– Megtaláltad? – kérdezte, és közelebb ment a bátyjához, aki épp rosszallóan nézett rá.

– Mi van? Csak azt kérdezem, megtaláltad-e – mondta és elmosolyodott.

Julian bólintott, amitől Elara szeme felcsillant. – Remek! – kiáltott fel.

– Felejtsd el ezt a férfit, Elara. Nem neked való. Dante olyan, mintha a bátyád lenne – mondta Julian, miközben a tágas konyhájuk felé sétált.

– Igen, persze. Megmondtad neki, hogy ő lesz az utolsó táncpartnerem? – kérdezte izgatott hangon.

Julian ekkor rámeredt. – Megígérted nekem, hogy nem fogsz ábrándozni…

– Bátyus, tudom, oké? Na, mit kérsz? Főzött szóját vagy forró karamellás kávét? – kérdezte, miközben a konyha másik oldalára ment.

Julian a homlokát ráncolta. – Karamellás kávét. Hagynod kellene, hogy a cseléd végezze a házimunkát…

– Bátyus, már nagy vagyok, és csak Martha Haines van nálunk, ő meg már öreg. Megint eltereled a szót – mondta, és megrázta a fejét.

– Dante el fog jönni, és már beleegyezett abba az átkozott…

– Bátyus! Ne káromkodj! Itt egy gyerek – vágott közbe a lány, és felemelte a kezét.

Julian felvonta a szemöldökét. – Igen, a mi kicsi babánk. Úgyhogy eszedbe ne jusson barátot tartani, oké? Túl fiatal vagy. Előbb a tanulmányaidra koncentrálj.

– Igen, apám – felelte a lány, és felnevetett.

Julian csak megrázta a fejét. A húga valóban játékos volt. Ő volt a csillag, ami fényt hozott az életükbe. Túlságosan vidám volt, és mindig pozitívan látta a dolgokat. Tiszta volt és ártatlan.

– Szóval, Dante…

– Már megint Dante? – kérdezte Julian, és a homloka ráncba rándult.

Elara elmosolyodott, és békejelet mutatott az ujjaival. – Csak boldog vagyok, és tudod, hogy ő a szerelmem azóta, amióta…

– Csak rajongás, vagy már alakul is valami, hmm?

A lány harapdálta az alsó ajkát, és folytatta, amit csinált. – Csak… csak rajongás… – mormogta.

– Legyen is így. Koncentrálj a tanulmányaidra, jövő hónapban már egyetemista leszel. Kollégiumban fogsz lakni…

– Nem! Azt nem akarom. Lakásban fogok lakni a legjobb barátnőmmel. Anyával már megbeszéltük – mondta, és rá nézett.

Julian mélyet sóhajtott. – Akkor vidd magaddal Martha Hainest, rendben?

– Mi vagyok én? Egy ötéves kisfiú? – vágott vissza, és letette elé a karamellás kávét. Kihúzta a szemközti széket és leült.

– Igen. Nekünk még mindig baba vagy. Tudod, hogy anya mindig elfoglalt az üzleti utakkal, és nem lát téged állandóan. Nekem is irányítanom kell a saját cégemet. Én sem láthatlak mindig. Felnősz, mi pedig csak a…

– Már tudom, hogyan vigyázzak magamra, bátyus. Ismerem a határaimat.

Julian sóhajtott. – Nem tudod, hogyan működik ez a világ, Elara.

A lány felnevetett, és megrázta a fejét. – Nem gondoltam volna, hogy ha hozzád megyek, egy egész életleckét kapok. Ne aggódj, csodás bátyám. Mindent megteszek, hogy büszkévé tegyelek titeket anyával – mondta.

Julian elmosolyodott. – Tudjuk. És szívem, te mindig büszkévé teszel minket – mondta, és rákacsintott.

– Ó, tényleg hízelegsz. Szeretlek.

Julian felvonta a szemöldökét. – Hmm… tőled szokatlanok ezek a szavak a bátyádnak – vigyorgott. – Mit akarsz?

A lány elmosolyodott. – Eltölthetek egy éjszakát Seránál?

Julian a homlokát ráncolta. – Ottalvós buli?

A lány bólintott, és próbált a lehető legaranyosabban nézni a bátyjára. – Szabad?

– Nem.

– Eh! Julian, ne már. Nem megyek sehova máshova. Kérdezd meg Serát, ha akarod – mondta.

– Ha jól emlékszem, pár hónappal ezelőtt is ezt mondtad nekem. De hova mentél? Elmentél egy bárba a barátnőddel, felnőttnek álcázva magatokat, mert magasak vagytok, és ittál.

– Csak egyszer csináltam ilyet. És esküszöm, csak együtt leszünk. Te is jöhetsz, ha akarsz – mondta, de huncut mosoly bujkált az ajkán.

– Esélytelen.

A lány ekkor nevetésben tört ki, majd abbahagyta, amikor látta, hogy a bátyja ránéz. – Abbahagyom! De látnod kellene az arcodat, amikor kiejtem Sera nevét.

Julian belekortyolt a kávéjába, majd felállt. – Felmegyek. Emlékezz, amit mondtam. Ne ábrándozz Dantéról, és nincs ottalvás.

Elara elszontyolodott. – Kérlek, légy szíves? – mondta, és összekulcsolta a kezét.

– Nem.

– Jól van! Akkor áthívom Serát ide.

– Nem!

A lány felvonta a szemöldökét. – És miért? Én is tulajdonosa vagyok ennek a háznak, és jogom van meghívni a barátnőmet – jelentette ki.

Julian megdörzsölte az orrnyergét. – Jól van. Elmehetsz. De hívj fel, ha odaértél. És kérlek, ne használd ezt megint ürügynek, hogy bárba menj. Még kiskorú vagy, Elara.

A lány tisztelgett és elmosolyodott. – Értettem, kapitány! – válaszolta.

Julian csak megrázta a fejét, és elhagyta a konyhát.

Amikor elment, a lány örömében ugrándozni kezdett! – Igen!

Nos, tudta, hogy a bátyja nem kedveli Serát, mert valahogy bejön neki a lány. Nos, neki mindig mondta, hogy ne álmodozzon Dantéról, de Julian maga is a legjobb barátnőjéről álmodozott.

Miután végzett a konyhában, felment az emeletre, és felhívta a barátnőjét.

Tárcsázta a számot, és három csörgés után felvették.

– Sera! – kiáltott fel.

– Mi a fene van, Elara! – szólalt meg a lány a vonal túlsó végén irritáltan. – Nem tudnál halkabban beszélni?

Elara elképzelte, ahogy Sera megforgatja a szemét.

– Jó hírem van számodra.

– Ah-ha?

– Julian beleegyezett, és öt előtt ott leszek. Szóval…

– Tökéletes! Készülnünk kell az esti bulira – válaszolta Sera.

– Úgy bizony! És szuper izgatott vagyok!

Sera felnevetett. – Igen, hallom a hangodon. Mindenesetre a forrásom szerint Dante is ott lesz.

A név hallatán a szíve hevesebben vert, és a gyomra megfordult. – Remek!

– Viszont van rá esély, hogy a bátyád is ott lesz.

Ennek hallatán a mosolya lehervadt. – Akkor óvatosnak kell lennünk. Mindenesetre az is jó lesz, ha csak látom őt – válaszolta.

Sera halkan felkuncogott. – Tudom. Szóval, találkozunk.

– Szia! – mondta, és letette a telefont.

Bedobta magát az ágyba, és a fehér plafont bámulta, elmerülve a gondolataiban.