Borzongás futott végig rajtam, ahogy az ajtó előtt álltunk. Rowan mögöttünk maradt, tekintetét rám szegezve figyelt. Tudta, hogy én voltam a mozgatórugója mindennek. Ha én nem döntök úgy, hogy visszatérünk a királyságba, a társaim sosem tették volna meg. – Köszönöm, királynőm – suttogta, és hálásan rámosolygott, miközben a hasán lévő sebet szorította. Nem úgy tűnt, mintha nagy fájdalmai lennének.