Cecelia teát öntött egy finom porceláncsészébe, a gőz lágyan gomolygott a nappali meleg fényében. Vele szemben Camille ült, halvány mosollyal tartva saját csészéjét; lábait kecsesen keresztbe tette, szemeit pedig félig lehunyta, miközben Cecelia végtelen fecsegését hallgatta.

– Ne vedd a szívedre, drágám – mondta Cecelia, ajkai részvétteljes mosolyra húzódtak. – Juliannek mindig is hirtelen termés