– Még egyszer köszönöm, Elena – mondta Eleanor gyengéden.

Mindketten párnázott székeken ültek az egyik erkélyen, a nyílt éjszaka felé fordulva. Eleanor kissé Elena felé fordult, a tekintetét egy pillanatra sem vette le róla.

Elena először csak bólintott. Nem bánt jól az ilyen szavakkal… a hálával, az érzelmekkel olyasvalaki iránt, akit alig ismer.

De értette, mire gondol Eleanor.

– Komolyan gondol