VIKTOR egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét onnantól kezdve, hogy leülök a konyhapultnál lévő egyik székre, és eszem a levest, amit Martha készített nekem. A tekintete minden mozdulatomat követi, minden apró rezdülésemet úgy figyeli, mint egy éhes ragadozó, aki a következő zsákmányát méregeti. Nehezen nyelek, de nem azért, mert a leves olyan forró lenne, hanem mert nem tudom lerázni magamról