MEGNYUGTATÓ csendben várakozom, miközben Viktorral átvágunk az erdőn, fürdőzve a fejünk felett ragyogó nap melegében. A szél időnként még mindig feltámad, borzolja a fák leveleit, összekócolja a hajamat, és egy halvány mosolyt csal az arcomra. Ez egyáltalán nem tűnik furcsának, pedig annak kellene lennie. Bár olyan feszült vagyok, mint a fák, és olyan merev, mint az ágak, mégis kényelmesen érzem m