Nem volt hová bújni. Borzadva nézte, ahogy az ajtó kitárul, és Ronan ront be rajta, egyenesen felé tartva.

— Vieve, én... — azonnal elhallgatott, tekintete a széken alvó alakról az mellette térdelőre vándorolt.

Nem kellett levennie a maszkját ahhoz, hogy tudja, milyen tekintet villant meg a barna szemében. Még soha nem nézett rá így.

— R... — kezdte volna, keresve a szavakat, hogy megmagyarázza a