Zihálva pattanok fel az ágyból. Körültekintek, próbálom megtalálni a fenyegetést. Mélyeket lélegzem, miközben körülnézek. Érzem, ahogy a testemet borító izzadság rám hűl, ahogy a szél befúj az ablakon. Amikor a légzésem megnyugszik, veszek egy mély lélegzetet, és megérzem az izzadságom sóját és a rozsdát. Rozsda? Odasétálok, és felkapcsolom a villanyt. Visszanézve semmit sem látok, míg a tekintetem az ágyamra nem téved. A szürke lepedőmön, ahol aludtam, egy hatalmas, vörös folt éktelenkedik. Megfordulok, belenézek a hátam mögötti tükörbe, és látom a hátamon végigfutó, mély, dühös vágásokat. Gondolatban szólok egy orvosnak, hogy jöjjön a szobámba.

– Alfa, miben segíthetek? – kérdezi Dr. Graves, ahogy belép a nyitott ajtómon. Szó nélkül felé fordulok. Zihálva siet hozzám. – Ki tette ezt? Hogy történt ez? – Őszintén szólva, doki, nem vagyok benne biztos. Aludtam, rémálmom volt, és álmomban megtámadtak. Álmomban pont ugyanezen a helyen támadtak meg. Tudom, hogy őrülten hangzik. – Nem szól semmit, miközben megvizsgálja a hátam. – Most már elég gyorsan gyógyul magától, de egy pillanatig nem így volt, mintha valahogy nyitva tartották volna. Alfa, még sosem láttam ehhez foghatót, azt sem tudnám, hol kezdjem. – Bólintok, miközben befejezi a tisztítást, és bekeni a hátamat valamilyen krémmel. – Nos, mindenesetre köszönöm, doki. Ha tudna konzultálni másokkal, hátha tudnak erről valamit, azt megköszönném. – Megteszem, alfa, és azonnal szólok, amint megtudok valamit. Bár azon tűnődöm, vajon nem a Luna elvesztése okozza-e, ilyen hamar azután, hogy megtalálta őt. A farkasa talán hatalmas fájdalmakat él át, és ez okozza ezt. De nem tudom, ez csak egy feltételezés. Elnézést, összevissza beszélek. – Az arca élénkvörösre sül, mire felkacagok: – Semmi gond, én is hangosan beszélek, amikor egy problémát próbálok megoldani. – Elmosolyodik, meghajol, és elmegy, hogy utánanézzen az ügynek.

Próbálok visszaemlékezni az álmomra, de megint csak a vörös színre emlékszem. Kezdek nagyon belefáradni ezekbe a rémálmokba.

Gondolatban szólok a személyzet egyik tagjának, hogy jöjjön, és cserélje le a lepedőmet, csak azért, mert őszintén szólva, fogalmam sincs, hol találom a tiszta lepedőket, és amikor utoljára hozzáértem a mosógéphez, Martha megvert egy seprűvel. Valahogy elrontottam, és még mindig fogalmunk sincs, mit csináltam... a falkában nagyon is hangosan kimondott szabály, hogy nem mehetek a mosókonyha közelébe. Felkapok néhány ruhát, és a zuhanyzó felé veszem az irányt. Akár el is kezdhetem a napomat, semmi értelme visszafeküdni aludni. Épp ahogy kilépek a zuhany alól, egy zihálást, majd suttogást hallok a szobámból. A ketten, akik azért jöttek, hogy kitakarítsák az ágyam, azon vitatkoznak, mi a legjobb módja a matracom megtisztításának. Arra jutottak, hogy a legjobb megoldás egy új rendelése lenne. Most a „te mondd meg neki, neked kell megmondanod” játékot játsszák. Nevetve rajtuk, kinyitom az ajtót. – Csak szóljatok Gravesnek, hogy mit kell kicserélni. – Rájuk ijesztek. Titokban ez a kedvenc elfoglaltságom. Ráijeszteni a falkatagjaimra. Harvey, az egyik itteni srác felkapott egy párnát, és hozzám vágta, miközben gonosznak nevezett. Nevetve csóválom a fejem, és elindulok kifelé. – Hé, Harvey, a nagyid tud valamit a rémálmokról? – Harvey nagyanyja egy öreg hippi. Szabad szerelem, és minden, ami teljesen természetes. Egy nap rábukkant a falkánkra, miközben épp azt csinálta, amit ő „vándorútnak” hív. Nadragulyát és tündérport kevert mindenbe, csak hogy lássa, mi történik. Így amikor átlépte a határt, azt mondta, hogy szép és hívogató. Nos, bármi is volt az, megtalálta a társát, vagyis inkább a férfi találta meg őt, ahogy az esőben ülve egy fűszálat simogatott.

Úgy gondolom, ha valaki tudhat egyet s mást, az a mi helyi virággyermekünk. – Talán igen. Megkérdezem, ha pár óra múlva hazamegyek. Akarod, hogy eljöjjön hozzád, ha tud valamit? – Kérlek. – Rendben, azonnal szólok, amint megtudok valamit, alfa. – Köszönöm, Harvey. És Connie, megkérnéd az apádat, hogy jöjjön az irodámba, amikor felébred? – Igen, alfa. – Bólintok, és elindulok a gyakorlópálya felé, hogy levezessem ezt a kiszámíthatatlan energiát, amit még mindig érzek. Néha utálok alfának lenni ezzel a sok „igen, alfa” dologgal. Harvey-val és Connie-val jártam iskolába, együtt sportoltunk, és végig barátok voltunk a suliban; még mindig barátaimnak mondanám őket. De én vagyok az alfájuk, így meg kell adniuk nekem a tiszteletet, a farkasaik semmi kevesebbet nem engednének meg. Mindketten a kora reggeli műszakban dolgoznak a takarítószemélyzetnél. Ezt a műszakot azoknak a farkasoknak tartják fenn, akik még tanulnak. Harvey és Connie is egyetemisták, Harvey a falka egyik ügyvédje lesz, Connie pedig velem együtt üzleti tanulmányokat folytat. Azt tervezi, hogy segít majd a város néhány kisvállalkozásának irányításában. Azt mondja, nem tud csak egyetlen területet választani... karrier-ADHD-nak hívja. Mindketten erős harcosok is, de egyikük sem akart teljes munkaidős harcos lenni. Minden hétvégén és legalább heti két napon edzenek, hogy formában maradjanak, és naprakészek legyenek a falkánk védelmi manővereivel kapcsolatban.

Ahogy a pályán futok, folyton kék gömböket látok, amik engem bámulnak. Ez aggodalommal tölt el, mert ha a farkasom gyászolná a társamat, vajon nem sötétbarnának kellene látnom őket? Az ő szemei sötétbarnák voltak. De én csak kéket látok, majd vöröset. Ez az őrületbe kerget. Nos, alfa, mit szólnál egy jó tízmérföldes futáshoz, hogy meglássuk, ki tudjuk-e tisztítani a fejünkből ezt a szemetet, és rá tudunk-e hangolódni az eltűnt lányok és a kóbor farkasok támadásainak ügyére. Kivételesen örülök a korai órának, mivel egyedül vagyok, és senki sem látja vagy hallja, ahogy magamban beszélek.