"Add ide a zöldségeket" – parancsolta Agata, a konyhapult túlsó végén lévő aprított zöldségekre mutatva.

A konyhában voltak, vacsorát készítettek Lorenzónak, mire hazaér.

Gemma épp most fejezte be a krumpli és a csirkés mártás elkészítését. Agata meglepődött, milyen jól főz, de Gemma elmesélte, hogy a kolostorban tanult meg.

Minden szombaton a reggeli mise után a nővérek általában főzőleckéket adtak nekik, így könnyen bánt a rengeteg hozzávalóval.

Ahogy telt az idő, egyre jobb lett benne, és egy idő után ő készítette az ételt a gyerekeknek is.

"Nekem meggyűlik a bajom a krumplipürével, de mivel itt vagy, az az érzésem, hogy hamarosan elég jó leszek benne" – dicsekedett viccelődve Agata, és a szeme felragyogott a lenyűgözöttségtől.

"Természetesen, hölgyem. Megtanítok önnek mindent, amit tudnia kell" – biztosította mosolyogva.

Nem sokkal később elkészültek a vacsorával.

Gemma a konyhában lévő órára pillantott. Már elmúlt este nyolc. Vajon a főnökük mindig ilyen későn ér haza? Talán nagyon elfoglalt ember volt, aki komolyan vette a munkáját.

Hatalmas házban él, így helyénvaló, hogy keményen megdolgozzon a fenntartásáért is.

"Először is elmegyek lemosakodni" – figyelmeztette őt Agata. "Ha Lorenzo időközben megjelenne, szolgáld fel neki a vacsorát, de ha előbb visszaérek, majd én felszolgálom neki, hogy te is le tudj mosakodni."

"Rendben" – hagyta jóvá Gemma vékony hangon, mire Agata elmosolyodott.

Agata sietve elhagyta a konyhát, és egyenesen a cselédszálláson lévő szobájába ment.

Gemma úgy döntött, amíg vár, kitakarítja a konyhát.

Nem akarta, hogy Agata mérges legyen.

A mosogatás felénél megérezte, hogy valaki van mögötte, és megrezdült, de aztán megnyugodott, arra gondolva, hogy biztos Agata tért vissza a zuhanyozás után.

"Mindjárt végzek, hölgyem" – jelentette be. "Mindjárt elmegyek lemosakodni."

Amikor megfordult, tekintete egy hatalmas férfiba ütközött, akinek a ruhája majd szétrepedt a kidagadó izmaitól.

Olyan magas volt, hogy eltörpült mellette.

Az első késztetése az volt, hogy sikítson, de mi van, ha ő a ház ura? A biztonságiak sosem engednének be egy idegent a házba, igaz?

"Ki vagy te, és mit keresel itt?" – kérdezte a férfi, Gemma pedig azonnal lefagyott. Még soha nem volt egy szobában kettesben egy férfival. A kolostorban mindig csak a nővérek voltak, és alkalmanként a pap, akit férfiként ismert és elfogadott.

Mit mondjon vagy tegyen most?

*.*.*

Lorenzo Silvia Valli társaságában érkezett haza egy hosszú munkanap után.

Silvia a gyerekkori barátja volt. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy a legtöbb ember azt hitte, végül együtt fognak kikötni. Bár Lorenzo nem táplált iránta ilyen érzéseket, Silvia őrülten szerelmes volt belé, ezért javasolt egy barátság extrákkal jellegű megállapodást kettőjük között.

Addig művelhette vele az összes bűnös dolgot, amit csak akart, ameddig a nő is akarta.

Először nem ment bele, de egy éjszakányi csábítás után úgy gondolta, mégsem olyan rossz ötlet. Így kezdődött a szexuális kapcsolatuk.

"Van itthon valaki?" – kérdezte Silvia abban a pillanatban, ahogy beléptek a nappaliba. Tányérok és kanalak csörömpölését hallották, ami jelezte, hogy a zaj a konyhából szűrődik ki.

"Talán Agata az" – válaszolta lazán. "Menj fel az emeletre, én megnézem, és később csatlakozom hozzád" – mondta a nőnek, mielőtt elindult a konyha felé.

Minél közelebb ért a konyhához, annál hangosabb lett a zaj.

Abban a percben, hogy belépett, egy pár kerek, feszes és formás fenék fogadta, ami egyenesen az ő irányába nézett.

Mikor lett ilyen nagy Agata segge, vagy csak álmodik?

Eleinte csak állt, és megcsodálta a szeme elé táruló teremtést. Túl gyönyörű volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja. A hölgy hátsója valóságos mestermunka volt. Csábító mestermunka.

"Mindjárt végzek, hölgyem, mindjárt elmegyek lemosakodni" – jelentette be, de a férfi egészen addig egy szót sem szólt, amíg a nő felé nem fordult.

Egek!

Egy angyal hullott alá a fellegekből?

Lorenzo alaposan megvizsgálta. Térdig érő ruhát viselt, ami nem tette igazságossá a dús idomokat, melyek alatta rejlettek. Világos bőre úgy ragyogott, mint a hajnali napfény a tó tükrén. Telt ajkai kissé nyitva voltak, mogyoróbarna szemei pedig remekül passzoltak a hosszú szempilláihoz. Szőke haját takaros kontyba fogták, és a férfi észrevette, milyen döbbenten mered rá.

A nő ráadásul szorosan a kezében markolta a mosogatószivacsot. Lorenzo elképzelte, ahogy ezek a kezek a farkát fogják ilyen határozottan. Valami furcsa okból irigyelte a szegény szivacsot.

Túl sok gondolat cikázott Lorenzo fejében abban a pillanatban, de a legfontosabbra fókuszált. Az előtte álló hölgyre.

"Ki vagy te, és mit keresel itt?"

Gemma félénken lehajtotta a fejét.

"Jó estét, uram. A nevem Gemma, én vagyok az új szobalány" – mutatkozott be.

"Te vagy Ilaria utódja?" Ezt akarta kérdezni, de megdörzsölte a fejét, felismerve, hogy a lány úgysem tudná, miről beszél, vagy egyáltalán ki is az az Ilaria.

"Hol van Agata?" – kérdezte inkább.

"A szobájában. Felszolgáljam a vacsorát?" – kérdezte olyan halk hangon, ami felkavart benne valamit. Sosem hallott még ennyire megnyugtató hangot.

"Ne fáradj vele. Nem vagyok éhes" – válaszolta nyugodtan, még saját magát is meglepve. Mióta beszél ő udvariasan egy nővel?

"Rendben, uram. Csak feltakarítok és megyek is" – közölte, mielőtt újra hátat fordított volna neki.

A rohadt életbe azt a segget.

Minden akaraterejére és erejére szüksége volt ahhoz, hogy el tudjon nézni onnan.

Miért hat rá ennyire? Rengeteget látott már, miért pont ez a különleges?

Elfordulva a hálószobája felé vette az irányt. Már így is össze volt zavarodva, és le kellett vezetnie a feszültséget. A házvezetőnő várhat holnapig, amikor már elég épelméjű lesz ahhoz, hogy beszéljen vele.

Most semmi másra nem vágyott, mint hogy eltemesse magát Silvia pinájának szűk hüvelyébe.