Kravosnak igaza volt. Ahogy a kúriához közeledtünk, már nem volt szüksége a segítségemre a járáshoz. Ujjaink egymásba fonódtak, a bőröm pedig bizsergett, ahogy egyre közelebb értünk a csendes épülethez. Köd ült a kertre és a hullámzó zöld gyepre. A farkasom fel-alá járkált bennem, készen arra, hogy bármelyik pillanatban előugorjon, és bebizonyítsa az értékét.

– Valami nem stimmel… – suttogtam Krav