– Itt vagyok – mondom neki az elmelinken keresztül. Zizegés hallatszik felettem, és ő leugrik a fáról; levelek vannak a hajában, korom az arcán. Feláll, szeme megtelik könnyel és félelemmel, ahogy felém nyúl. Emberi alakom veszi át az irányítást, a mellkasomhoz vonom, és szorosan magamhoz ölelem.

– Nem vagyunk egyedül – suttogom, ő pedig bólint.

– Tudom – feleli, és a hátam mögé mutat. Megpördülök