Elara szemszöge

– Elara – sóhajtott apa, ami már talán az ötvenedik alkalomnak tűnt. Nem lennék meglepve, ha tényleg így lett volna.

– Otthon találkozunk – mondtam neki, majd kiszálltam, becsuktam magam mögött az ajtót, és az iskola bejárata felé kocogtam.

Visszanéztem, amikor meghallottam, hogy elhajt. Bűntudat mardosott. Talán nem kellett volna ezeket a szavakat mondanom, de nem tudok szabadulni