Isolde szemszöge

Úgy tűnt, mintha órák óta futnánk, és biztos voltam benne, hogy így is van. Még a kis Kaelen is elaludt, de szerencsére Viv elég szorosan rögzítette, hogy ne tudjon lecsúszni.

Minél messzebb kerültünk a dühöngő tűztől, annál tisztábbá vált az út. Valahová olyan helyre tartottunk, amit nem ismertünk, de most ezzel nem tudtunk törődni.

– A hegy meredek. Vigyázz! – figyelmeztetett