**Zane**

Mire elérjük a kollégiumot, Leander már kevésbé fest úgy, mint egy tűzvihar, és inkább újra embernek tűnik, bár a bőrén még halványan ott lappang a füst. A vállammal lököm be az ajtómat, beintek neki, és becsukom mögöttünk. A csend súlyosan telepszik közénk, csak a székek csikorgása töri meg, ahogy leroskadunk rájuk.

– Hogy van? – kérdezi végül. A hangja érdes és nyers, mintha félne a vá