**Elowen**

Egy ideig majdnem olyan, mint egy játék. Én levegőnek nézem őt. Ő forrong mellettem, úgy sugározza magából a frusztrációt, mint egy kovácstűzhely a hőt. Széke nyikorog, ahogy újra és újra fészkelődik, míg végül elszakad nála a cérna. A könyvem kivágódik, a keze leszorítja a lapot. Az ujja elég erősen bökdösi a papírt ahhoz, hogy az meggyűrődjön. – Oké – veti oda, hangja mint a morgás. –