Mire az utolsó óra véget ér, úgy érzem, mintha a csontjaim is rezegnének. Minden óra egybemosódott a következővel – rúnák, szavalások, előadások, amik akár idegen nyelven is elhangozhattak volna, annyira nem érdekelt semmi. Mosolyogtam, ahol kellett, bólintottam, amikor a tanárok felém néztek, és imádkoztam, hogy senki ne vegye észre, ahogy a fény folyamatosan meg-megvillan a bőrömön, valahányszor