Kaelia

Odaadtam neki a kis kendőt, és így szóltam: – Tessék, parancsolj.

Linnea hosszú pillanatig meredt a kezemre. Még azután is, hogy kibékültünk, nem tudta elhinni, hogy kedves vagyok hozzá. Lenézett a kis négyzet alakú anyagra, az ujjai remegtek, majd a szemembe emelte a tekintetét. Nem volt benne gyűlölet, és amikor ezt meglátta, elfogadta a kendőt. – Köszönöm, Kaelia úrnő – suttogta, és meg