Zajos a konyha.

Nem az a zavaró fajta. Egyszerűen csak *teli* van. Tele hangokkal, nevetéssel, az evőeszközök csörgésével, és a fokhagyma illatával, ami még mindig sűrűn üli meg a levegőt. De a bőröm feszül a csontjaimon, mintha a testem elfelejtette volna, hogyan tartsa magában mindazt, ami a felszín alatt forr.

Levegőre van szükségem. Egy percre. Egy pillanatnyi nyugalomra.

Senki sem teszi szóvá