Fekszünk még ott egy darabig a csillagok csendje alatt, Dane karja átkarol, a kezem pedig a mellkasán nyugszik. A levegő mostanra lehűl, illatát lágyan átjárja az éjszaka leszállta és a fű illata, de egyikünk sem mozdul, amíg már feltétlenül muszáj nem lesz.

Amikor végül mégis megtesszük, azt is lassan és kelletlenül. Dane az első, aki megmozdul, amikor félrehúzza a takarót, ujjai végigsimítanak a