Garrick szemszöge

Újra a karjaimban tartottam Zanyát, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Bár jobb érzés volt, Vespera hiánya mardosta a lelkemet. A szívemben tátongó űr nem telt meg. Csak rothadt.

Ölbe kaptam Zanyát, és bevittem a szobába. A nyakam köré fonta a karját, a fejét pedig a vállamon nyugtatta. A szobában letettem a lábára, és azt mondtam: – Fürödj le, aztán megbeszéljük, hogyan tovább.