Fél nyolckor értem be az irodába, a szokásosnál sokkal korábban. Nem azért, mert olyan jól aludtam volna. Az egész éjszakát forgolódással töltöttem az ágyban, újra és újra lejátszva a fejemben minden egyes szót, amit Harryvel beszéltünk az irodájában.

– Továbbra is várni fogok.

A mondat makacs mantraként visszhangzott a fejemben. Pontosan mire vár? A beszélgetésre, amire sosem került sor a kertben