Adrienne hirtelen felsóhajtott. – Camille, te mindig is jól bántál velem. Semmi esetre sem tennél ilyet.

Camille csendesen felsóhajtott a megkönnyebbüléstől.

*Talán még van remény,* – gondolta Camille. *Igen, abszolút. Nincs rá valódi bizonyíték. Gondolom, egyszerűen csak kénytelen lesz beletörődni.*

– Pontosan, Adrienne. Remélem, nem érted félre. Tényleg aggódtam érted. Még a szüleiddel is beszél