Alaric talpra ugrott, és kissé feszélyezve így szólt:

– Nem fáradság. Hadd kísérjem ki – mondta.

Együtt indultak kifelé, miközben Adrienne az ablaknál állt, és figyelte, ahogy az alakjuk beleolvad az éjszakába.

– Sosem gondoltam volna, hogy Alaric és Junia így megtalálják a közös hangot – mondta Adrienne.

Vivienne kuncogott. – Ez a sors. Ki tudja, talán ez a Junia lány a végén még kerítőt játszik