– Hogy nekem milyen szerencsém van! – káromkodott az orra alatt Maya. Lehajtotta a fejét, és szaporázta a lépteit, abban a reményben, hogy észrevétlenül elsuhanhat mellette, és elmenekülhet.

Nolan azonban megragadta a karját, mielőtt elszökhetett volna. – Újabb vakrandi? – kérdezte, és lefelé bámult a lány hosszú, göndör szempilláira, miközben az továbbra is lehajtva tartotta a fejét. Valami fájda