Elena ösztönösen megfordult, és látta, ahogy Declan belöki az ajtót. Határozott, parancsoló léptekkel indult felé egy tökéletesen szabott öltönyben.

Mögötte a lenyugvó nap narancs- és vörös árnyalatokra festette az eget, az esti fény utolsó sugarai meleg, aranyló ragyogásba vonták az alakját.

„Elena, itt vagyok. Remélem, nem késtem el” – szólt Declan, és ahogy közeledett, a hangja gyengéden csenge