Garrison újra összecsapta a tenyerét, széles vigyora egyre csak nőtt. – Camilla, ezt nem fogja elhinni, de Desmond rábólintott az interjúra.

Camilla arca rándult egyet a meglepetéstől. Főnökére meredt, miközben úrrá lett rajta a szkepticizmus. Próbálta megérteni az események hirtelen fordulatát. – Komolyan? Maga Desmond mondott igent?

– Bizony ám – erősítette meg Garrison, és megveregette a vállát. – Mr. Vance épp most vár a tárgyalóban. És kapaszkodjon meg: kifejezetten kérte, hogy maga készítse az interjút.

Camilla pislogott, próbálta feldolgozni a hirtelen váltást.

Garrison közelebb hajolt, és suttogóra fogta a hangját. – Ha ezt megcsinálja, háromezer dolláros teljesítménybónusz vár magára a hónap végén.

Háromezer dollár. Hatalmas mentőöv volt ez számára, egy olyan összeg, amely rengeteg jelenlegi problémáját megoldhatná. Anyagilag kimerülve és kétségbeesve Camilla nem utasíthatta vissza. Szorosabbra fogta a kinyomtatott kérdéseket és az írótáblát. Vett egy mély lélegzetet, kihúzta magát, és az üvegfalú iroda felé indult.

A nehéz üvegajtó simán nyílt. Desmond már ott ült a puha bőrkanapén. Tekintélyt parancsolónak tűnt, fesztelenül ült méretre szabott öltönyében, csak úgy sugárzott belőle a hatalom.

– Jó napot kívánok, Mr. Vance! – mondta Camilla. Tartását egyenesen, hangját professzionálisan tartotta, eltökélve, hogy világos határt húz bonyolult múltjuk és ezen üzleti találkozó közé.

– Ms. Stanton – válaszolta Desmond. Mély hangja selymesen csengett, sötét szemeiben pedig incselkedő szikra táncolt.

Egy röpke másodpercre elcsendesedett köztük a levegő. Camilla azon kapta magát, hogy elterelik a figyelmét a férfi éles, jóképű vonásai. Ő volt a legvonzóbb férfi, akit valaha látott. De a Vanguard Media operatőre udvariasan köhintett egyet, megtörve a varázst. Camilla visszazökkent a valóságba.

Leült a kanapé túlsó végére, ügyelve arra, hogy fizikai távolságot tartson kettejük között. Ezt a felvételt a lehető leggyorsabbra és leglényegretörőbbre akarta fogni.

– Mr. Vance, mi késztette arra, hogy beleegyezzen ebbe az interjúba velünk? – kérdezte Camilla egyenletes hangon, miközben röviden a kamerába nézett, mielőtt a férfira emelte a tekintetét.

Desmond összehúzta a szemét, tanulmányozva a nő nyugodt álarcát. – Őszintén szólva, csak unatkoztam – mondta vállat vonva.

Camilla ajkai vékony vonallá préselődtek. Tudta, mit is jelent valójában az unalomra való hivatkozás. Kicsinyes szurkálódás volt ez, a neheztelés jele amiatt, hogy előző nap megvárakoztatta a kórházban. Ő mégis lenyelte a dühét, és annyiban hagyta a dolgot.

Lapozott egyet az írótábláján. – Mi inspirálta arra, hogy saját céget alapítson?

Desmond áthelyezte a súlypontját, és tekintetét a nőébe fúrta. Lassan beszélt, minden egyes szót hangsúlyozva. – Mert valaki megmutatta nekem, hogy egy férfinak komoly pénzre van szüksége ahhoz, hogy magabiztosan merjen beszélni vele.

A személyeskedő beszólás súlyosan nehezedett a szobára. Camilla érezte szavainak marását, de nem volt hajlandó megmutatni neki. Arcát kifejezéstelenül tartotta.

– Úgy tűnik, mindent irányítás alatt tart, Mr. Vance, különösen ahhoz képest, hogy ön Oakhaven legfiatalabb milliárdosa – mondta Camilla, zökkenőmentesen visszaterelve a beszélgetést a professzionális mederbe. Hangját őszinte tisztelet színezte.

– Mindig akad még tennivaló – válaszolta Desmond. Átható tekintete egy pillanatra sem hagyta el a nő arcát, ügyet sem vetve a kettejüket rögzítő operatőrre.

– Mindenki tudja, hogy az édesanyja nevelte fel önt – folytatta Camilla, hangja kissé meglágyult a személyes kérdésnél. – Mi a véleménye az ön karrierjéről?

– Támogat, de kimarad a munkámból – mondta a férfi, és lazán hátradőlt a bőrpárnákon.

*Kimarad a munkádból, de mi a helyzet a magánéleteddel?* – gondolta Camilla. Egy belső szemforgatás kísérte a zsarnokoskodó anya emlékét. A megkönnyebbülés hulláma öntötte el amiatt, hogy a válásuk végre megszabadította őt azoktól a folyamatos családi vitáktól és az anyai beavatkozástól.

Lenyézett a jegyzeteire, rátérve az utolsó, kötelező kérdésre. Hangját csiszoltnak és távolságtartónak őrizte meg. – Még egy utolsó kérdés: randevúzik valakivel?

Desmond tekintete elsötétült. A nőre meredt, arcát fürkészve, a féltékenység, a fájdalom vagy a kíváncsiság bármilyen jelét kutatva.

Camilla megőrizte tökéletes pókerarcát. Semmit sem mutatott neki, kifejezése olyan mozdulatlan maradt, akár a kő.

Látva a nő reakciójának hiányát, Desmond arckifejezése hideggé és komollyá vált. Előrehajolt, egyenesen a nő szemébe nézett, és egyértelműen, a kamerának címezve adta meg a választ.

– Valójában jegyben járok.