Úgy tűnt, Hazel meg akarja tartani a gyermeket. Túlságosan is jól ismertem. Mindketten magányos emberek voltunk, így mindig megbecsüljük a kis angyalokat, akiket Isten ad nekünk.

Hazel arca felderült, amikor meghallotta, mit mondok. Maga felé húzott, és arra kért, hogy üljek mellé. Majd a vállát nekem döntve így szólt: – Addie, többé már nem vagyunk magányosak.

Ühüm, többé már nem leszünk magányos