Viviana's POV

Végre sikerült elaltatnom Roccót három mese, két pohár víz és egy utolsó, jóéjt-ölelés után. A mellkasomra súlyos teherként nehezedett a megmaradt düh és egy olyan fajta kimerültség, amelyre az alvás sem nyújthatott megoldást.

Épp csak felhúztam az államig a takarót, amikor halk kopogás törte meg a csendet.

Megfeszültem.

Még egy kopogás. Ezúttal határozottabb.

Csak annyira nyitottam